A rövidebb út számomra nem opció … 20 éves a Monarchia Kávéház

Többen jeleztétek, hogy végre írjak magamról is. Úgy gondoltam, hogy a Monarchia kávéház 20. születésnapja egy nagyszerű alkalom egy „coming outra”, és a vendégek kérdéseiből készült egy mini riport, amit most olvashattok.

Stefi

Milyen iskolát végeztél?

Közgazdasági érettségim van, de tipikusan az a gyerek voltam, aki nem érzi otthon magát a magyar adatalapú oktatásban. Tulajdonképpen a gimnázium 4 évében beosztottam az energiáimat, amit véletlenül sem szerettem volna tanulásra pazarolni. Tökéletesen jól éreztem magam a tinédzser álmokkal, álmodozással. Majd az érettségi környékén elfogott a pánik, hogy meg fogok bukni, ezért minden tételt kivétel nélkül megtanultam, és nagyszerű eredménnyel leérettségiztem, de a sok stressz miatt véletlenül sem szerettem volna továbbtanulni. A későbbiek során viszont megjött a tanulási kedvem – cukrász, vendéglátó iskolát végeztem. Ezenkívül tanultam fotózást, marketinget, számítástechnikát, asztrológiát, szövegírást, blogolást, alternatív cukrászatot. Nyitott vagyok az új dolgokra, lehetőségekre, a mai napig minden évben kinézek magamnak egy-egy tanfolyamot, vagy iskolát, azzal a témával kapcsolatban, amiben kedvem van elmélyülni és ismét beülök az „iskolapadba”.

Mikor, miért döntöttél az önálló vállalkozás mellett?

Az érettségi után 1 évet dolgoztam Mosonmagyaróváron, majd Ausztriában a vendéglátásban találtam munkát. Érdekes, mert semmi, de tényleg a világon semmi nem kedvezett annak, hogy én a vendéglátásban maradjak. Egy igazi falusi kocsma-étterem-disco-ban kezdtem el dolgozni, ahol a törzsvendégek úgy kezdték a napot, hogy a reggeli kávéjukat nem cukorral, hanem whiskeyvel ízesítették. Iszonyat hajtás volt, sokszor 15-18 órát dolgoztam naponta, mellette pedig boldogított a „kemény mag”, akik tálcaszám rendelték a fröccsöt, rövidet. Egy-egy húzósabb műszakban 400-500 italt is kiadtunk a pultban – természetesen felszolgálásról szó sem volt. Mindezen körülmények ellenére megszerettem a vendéglátást, csak álltam a pultban és két masszív alkoholista kiszolgálása közben arról álmodoztam, hogy oh lehetne ezt máshogy is csinálni… Egyszer majd lesz egy saját üzletem, ahol fantasztikus sütemények, isteni snackek lesznek, kedves kiszolgálással és az emberek alkoholos befolyásoltság nélkül is elégedettek lesznek. Akkor és ott 19 évesen megfogalmazódott bennem, hogy milyen számomra az a vendéglátóegység, amit létre szeretnék hozni a későbbiek folyamán.

Mi volt az akkori elképzelésed?

Az elképzelésem azóta sem változott, mindig is egy családias hangulatú kávéházat álmodtam meg, sok-sok finomsággal, ínyenc reggelikkel, egyedi ajánlatokkal, pontosan olyant, mint jelenleg a Monarchia kávéház.

A cola-bacardi tálcával való felszolgálásából egy életre elegem lett, ezért a Monarchiát mindig is egy ráérős, beszélgetős, kortalan helyként akartam működtetni.

Erre számítottál vagy nehezebb volt az elmúlt 20 év?

Erre nem lehet számítani… Elképzelhetetlen az a sok akadály, probléma, amivel találkoztam az elmúlt 20 évben. Arra például senki nem számít, hogy az alkalmazott egyszerűen elfelejt dolgozni jönni, ezek után vagy kikapcsolja a telefonját, vagy nem veszi fel. A dugulás, dugulás elhárítás, vízszivárgás minden lehetséges formáját volt szerencsém kipróbálni, ami miatt bizony voltak olyan órák, amikor nem volt éppen természetes a mosolyom. De vegyünk egy bagatell példát: amikor évekkel ezelőtt felállítottuk a LOUNGE-t a teraszon egy hétig senki nem ült rá. Mintha ciánoztunk volna 🙂 Már éppen kezdtem kételkedni a döntésemben, hogy tényleg legyen-e a teraszon, amikor bátortalanul használatba vették a vendégek és azóta egy kiemelten kedvelt sarok lett a Monarchiában.

Abszolút nem látszik kívülről, hogy mi történik a „színfalak” mögött, a kávéházban az emberek jól érzik magukat, feltöltődni járnak, szeretteikkel együtt lenni, szerelmüket megismerni vagy csak egyszerűen egy jót beszélgetni – az idilli kép a KÁVÉHÁZ, amire nyugodtan mondhatom, az emberek nagy többsége vágyik. Számtalan jól menő üzletembertől hallottam, ah de jó neked: tele a terasz, fogy a kávé, nekem is ez kellene…, szívesen nyitnék egy kávéházat… Nos az egyik szabadságom után két kérdést tettek fel a helyettesítők: Hogyhogy Te még nem őrültél meg az állandó intézendő dolgoktól? Hogyhogy Te még nem lettél alkoholista ettől az állandó stressztől?

A Monarchia Kávéháznak teljesen egyedi étel-, ital, desszert ajánlata van, rendkívül széles választékkal, nagyon igényes vendégkörrel, Mosonmagyaróvár legtöbb férőhellyel rendelkező teraszával: ezt kézben tartani, állandó színvonalat biztosítani nem egyszerű úri mulatság.

Úgy gondolom, ha az ember magas elvárásokat támaszt saját maga felé, akkor soha nem lehet könnyű.

Mi változott az elmúlt 20 évben? Mi az, ami elengedhetetlen, hogy 20 évig jól működjön egy üzlet?

A vendégeken kívül szerintem minden. Szerencsére nagyon sok 20 éve „Monarchiás” vendégünk van – de az igények is alkalmazkodnak életritmusukhoz, az üzletmenet évszakonként változik, az alkalmazott kereslet-kínálat is örök változó. Ezen változások kézbentartásához szükséges a lehető legnagyobb rugalmasság a tulajdonos felől, a saját igényeid háttérbe szorítása, az állandó jelenlét, illetve az elszántság és a kitartás. Több olyan célkitűzésem volt, melynek beérésére évekig kellett türelemmel várni.

Hogyan alakult a magánéleted? Illetve összeegyeztethető-e a család a saját vállalkozással?

1998. fordulópont volt az életemben, ugyanis nem csak a kávéházat nyitottam meg, hanem abban az évben ismertem meg a férjemet (aki azóta is ugyanaz 😛 ). A vállalkozás tökéletesen összeegyeztethető a családdal, ha a család minden egyes tagja részt vesz a vállalkozás életében. Ez elég durván hangzik, és akkor most kell elgondolkodni, hogy az olvasottak után ki szeretne még – egy sikeres, eredményes kávéházat működtetni. Az teljesen egyértelmű, hogy a vendéglátás a tulajdonostól/vezetőtől állandó jelenlétet kíván. A KKV szektorban ezt üzletvezetővel – megyénkben meglehetősen nehéz megoldani mivel, aki vezetői kvalitásokkal rendelkezik, az előbb-utóbb Ausztriában fog dolgozni. Így nálunk a könyvelés, grafika, karbantartás, árubeszerzés a férjemre hárul, aki kissé túlképzett erre a munkára a 4 diplomájával és természetesen van főállása is, minőségbiztosítási mérnökként dolgozik egy helyi cégnél. A fiainkat (17, 13 évesek) is pár éve már megismerték a vendégek, hol a konyhában, hol a pultban, jelenleg már a felszolgálásban is részt vesznek. Elrettentésül: volt bizonyos két hónap a 20 éves nyitva tartásunk során, amikor olyan emberhiánnyal küszködtünk, hogy mind a két fiunk az iskola után bejött 1-2 órát segíteni, mert mindenki túlterhelt volt, a nincsből pedig nem tudtam személyzetet válogatni. Evidensnek tartom, hogy a gyerekeim tudják mi a pénz és a jól elvégzett munka értéke, akkor is ebben a szellemben nevelném őket, ha mással foglalkoznék.

Ezek szerint a fiúk a vendéglátás irányába tartanak?

Trisztán (17) mindenképpen – ő jelenleg Ausztriában Neusiedel-ben tanul Pannoneum Wirtschafts- und Tourismusschuleban tanul. Jelenleg 2. osztályos. Az iskola mellett törekszik minden szakmai képzésen részt venni (barista, bartender, sommelier, sajt tanfolyam), hogy később eldönthesse, a vendéglátás mely területén szeretne elhelyezkedni. Szabad idejében szívesen dolgozik a Monarchia Kávéházban, de a 3 hónapos szakmai gyakorlatát a szülői hatáskörön kívül, Kärntenben az Ossiacher Tó partján lévő Hotel Sonneban tölti már második éve. Kisebbik fiam Balázs (13) a Kazinczy Ferenc Gimnázium 7. osztályos gimnazistája. Kimagasló képességeivel, motiváltságával mindig is kitűnt társai közül. Emelt szintű matematika – angol szakon tanul, Mosonmagyaróváron pedig Dóra néni Nyelviskolájába jár. Eddig minden évben elkápráztatott bennünket a kitűnő bizonyítványával, amit csak magának köszönhet: se szülői, se magántanári segítséget még nem vett igénybe. Az, hogy ő milyen irányba tart még a jövő zenéje, valószínűleg külsős tehetséggondozást fogunk igénybe venni ahhoz, hogy Balázs számára a legmegfelelőbb továbbtanulási lehetőséget biztosítsuk.

Hogy jutott eszedbe fiús anyukaként lány cserediákot fogadni?

Igazából nem jutott eszembe, csak jött egy hírlevél. Évekkel ezelőtt gyerekeimre és a nyelvtanulásukra gondoltam, amikor úgy döntöttem, hogy belátható időn belül vagy fogadunk egy diákot, vagy a fiúk mennek cserediáknak. Önkéntesnek regisztráltam az AFS –nél, majd fél évre rá júniusban jött egy hírlevél, hogy augusztusban érkező diákok részére keresnek önkéntes befogadó családot. Visszatekintve nagyon gyors döntést hoztunk. Miután elolvastam Num bemutatkozó írását, már nem volt visszaút, tudtam, hogy ki szeretném próbálni magamat, képes vagyok-e a befogadásra, az alkalmazkodásra, az önzetlenségre, egy vad idegen kultúra elfogadására? Különleges volt fiús, laza anyukaként egy érzékeny lánnyal szeretet kapcsolatba kerülni, ráadásul úgy, hogy nem beszéltük egymás nyelvét és a kultúrsokk is erős hatással volt ránk. Véletlenül sem mondanám azt, hogy egy fáklyás menet volt a 11 hónap vagy hogy egy csodás rózsaszín álom teljesült, de rendkívül sokat tanultam én is és a családom is emberségből, alkalmazkodásból, összetartásból. Nagyszerű közös élményekkel gazdagodtunk! Míg Nummal bejártuk Magyarországot, Ausztriát, addig ő bevezetett minket az ázsiai kultúrába, megismertette velünk a thai konyhát, amit azóta is imádok. Num gyönyörűen énekelt és zongorázott, ezért beneveztem a városi „Ki mit tud?”-ra, ahol 3. helyezést érte el. Illetve szerveztem neki a Monarchia Kávéházban egy műsoros estet, ami csodálatos lezárása volt az itt töltött évének. Vele és a szüleivel azóta is tartjuk a kapcsolatot és nagyon várjuk a következő találkozást.

Hogy jutott eszedbe a blogolás?

Érdekes történet, nem nekem jutott eszembe, egyszerűen karácsonyra kaptam. Liza egy szenzációs egyéniség, egy fantasztikus szakember, aki nemzetközi adománygyűjtő tanácsadóként dolgozik jelenleg Firenzében, de ő alapította az első Greenpeace irodát Malajzia-ban, két évig pedig a délkelet-ázsiai Greenpeace nemzetközi igazgatója volt és még hosszasan sorolhatnám hány érdekes története van, amit a Végtelen talán c. blogban olvastam tőle. Nagyon kedveltem a stílusát, mai napig hűséges olvasója vagyok. Felvettem vele a kapcsolatot (online) és hosszas levelezésbe kezdtünk. Ő javasolta, hogy kezdjek el blogolni, mert jól írok. Karácsonyi ajándékként kaptam tőle a blogot, melynek arculatát közösen találtuk ki és a kezdeti támogatása után teljesen egyedül írok.

Hogyan ünneplitek a 20 éves Jubileumot?

Május 19-én szombaton 20h-tól Ya Ou zenél nálunk, szeretettel várunk minden vendéget, erre különleges estére!

Mi a sikered titka ?

A siker titka, úgy gondolom, hogy a családban van – semmilyen üzleti, anyagi siker nem pótolhatja a család szeretetét, összetartozását. Ha harmónia van, megvan a támogató családi háttér, az üzleti életben is sokkal jobban lehet „szárnyalni”. Egyszerűen érdekel és szeretem, amit csinálok, fiatalon tartanak a huszonéves pincérlányok, az állandó kapcsolat a vendégekkel. Talán a fiúk iskola választásából, illetve a fenti két történetből sejlik, hogy képes vagyok figyelni, tanulni, befogadni, alkalmazkodni, mert a döntéseimben számomra a rövidebb út soha nem opció, mindig a nehezebbet, a hosszabbat a különlegesebbet választom.

Család

Ha tetszett a poszt oszd meg Te is! Köszönöm: K. S.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s