A hónap vendégei: Betti és Feri

December az összetartozás és a szeretet ideje, ezért sem volt számomra kérdés, hogy kik lehetnek méltó példa számunkra. 

A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. Bár mindannyian ismerjük azt az érzést, van amikor egyszerűen csak sejthető a harmónia, az összetartozás. Látjuk, hogy egyetlen gesztusból  megértik  a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Ferenc  és Betti  révén  egy csendes, boldog együvétartozásnak lehettünk tanúi  az elmúlt 15 év minden szombatján, akik   kéz a kézben térnek be hozzánk a Monarchia Kávéházba egy forró kávéra. Számunkra is nagy  öröm, hogy a mai stresszel terhelt, állandó időhiánnyal küszködő világunkban vannak, akik szakítanak maguknak egy kis “boldogság időt” és ennek mi, a Monarchia Kávéházban dolgozók is részesei lehetünk. 

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg? 

Feri: Igazán korán kezdtük, ugyanis gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Mindketten a Mofém telepen a Hold utcában laktunk,  szomszédok voltunk, együtt “gyerekeskedtünk”, játszottunk, homokoztunk.  Később én autószerelőnek, Betti pedig a gimnáziumban tanult tovább.

Tinédzser  korunkban egy pince klubhelység volt a házunkban, ahová összejártunk a barátokkal beszélgetni, bulizni. Itt kezdett szorosabbá válni a kapcsolatunk, majd következett a disco korszak a Mofém Kultúrházban (este 6-tól 9h-ig 🙂 ), ahol megint sok időt töltöttünk együtt Bettivel. 14 évesen kezdődött szerelmünk, 1983-ban.

Másfél évig sorkatona voltam Likócson, majd 1988. karácsonyán megtartottuk az eljegyzést. 1989-ban Betti 22. születésnapján  a Fekete Sas étteremben volt az eskülvőnk.

Hogy alakult az életetek? 

A kezdet nagyon nehéz volt, nem volt saját lakásunk, Betti édesanyjánál laktunk. Betti az akkori Mofém gyárban helyezkedett el adminisztrátorként, én pedig a Lajtahansági ÁG-nál autószerelőként. 1991-ben megszületett lányunk Klaudia, akire már nagyon vágytunk mindketten. 4 év együttlakás után, 1993-ban sikerült saját  lakást vásárolnunk és boldogan költöztünk be új otthonunkba  Mosonba a Kápolna téren, azóta is ott lakunk.

Mit gondoltok, mi a hosszú házasság titka ? 

Betti: Első helyen a szeretet áll, tudni kell kompromisszumokat kötni, nagyon fontos a bizalom és a kommunikáció.  Bármi probléma van, azt meg kell beszélni. El kell tudni fogadni a házastársat, ne akarjuk megváltoztatni, átformálni őt. Időt kell szakítani egymásra, a közösen eltöltött idő stabilizálja, fejleszti, szorosra fűzi  a kapcsolatot.

Feri : Betti szinte mindent elmondott!! Nagyon fontosnak tartom a közös problémák közös megoldását, amelyek hosszú távon összekötnek. Pl.  anyagi dolgok, saját ház vásárlás stb.  Az együttélés toleranciát kíván, de sokan  elmenekülnek  a probléma elől, inkább kilépnek a házasságból.

Közös és saját programok, hobby? 

Feri: 9 éves korom óta focizom, leigazolt játékos voltam, 30 éve pedig van egy  hobby focicsapatunk, akikkel heti kétszer összejövünk játszani. A tolerancia itt is visszaköszön az életünkben.

Betti: Az utazás a hobbym és minden ezzel kapcsolatos tevékenység. Évente többször elutazunk, általában Európába és tengerpart közelébe.  Ezeknek a nyaralásoknak a forgatókönyvét én állítom össze, meglehetősen mozgalmasra, élménydúsra – a tudnivalókat, a  történelmi nevezetességek kiválasztását, az adott ország, terület kötelező gasztronómiai érdekességeinek a felkutatását. Ebből fakadóan szeretek sütni-főzni, ez mindig energiával tölt el. Téli feltöltődésként mindig kiválasztunk egy kényelmes wellnes hotelt, amit többnyire beleillesztünk a karácsonyi ajándékozásba.

A szombati kávézás már életünk részévé vált, több mint 15 éve járunk a Monarchia Kávéházba.  Ez nagyon fontos számunkra. Bármi egyéb program közbe jön, megpróbáljuk úgy alakítani, hogy a szombat délelőtt maradjon meg számunkra.

Célok, életfilozófia?

Betti: 49 – fenntartani, megőrizni  a jelenlegi életformánkat, úgy érzem, most már csak aratni kell 🙂

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” – Goethe

Feri: egészség, foci még 30 évig, és mielőbb vágynék egy unokára!

“Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.” – Goethe

Emlékezetes házassági évfordulótok? 

25 évesen túl vagyunk – a kerek évfordulót utazással ünnepeltük meg Rómában.

Hogy képzelitek el magatokat 10 év múlva? 

Ugyanilyen fittnek és fiatalnak  🙂 remélem már a nyugdíj örömeit élvezve. Unokával, aktív nagyszülőként képzeljük el magunkat.

Mi az, amit üzennétek a fiataloknak, hogyan tudnák megőrizni  a párkapcsolatukat? 

Ez mindig kétemberes, recept nincs, igyekezzenek olyan párt választani, aki a saját szempontjainak  megfelel, 100%-osan tökéletes úgy sincs. Örömmel tölt el, hogy lányunknál tapasztalom a szülői minta visszaköszönését.

Ezt gondolom még nagy sikernek az életünkben.

Kinek és miért ajánlanátok a Monarchia Kávéházat?

“Mindenkinek, aki a mindennapok egyhangúságát meg szeretné törni, és feltöltődésre vágyik. Hangulatos, kellemes környezetben széles termékkínálattal, minden korosztály megtalálhatja az ízlésének megfelelő finomságokat.

Ha tetszett a poszt, oszd meg Te is!

Köszönöm: K.S