Amikor arcomra fagy a mosoly…

A Monarchia Kávéház tulajdonosaként szívemen viselem vendégeim sorsát, szívesen beszélgetek velük akár a magánéletükről is… Mivel rengeteg törzsvendégünk van, mindig feltűnik, ha valaki “új”. Ezért is csodálkoztam rá a már több hete rendszeresen bejáró jóképű fiatalemberre, aki amellett, hogy mindig egyedül jött, angolul rendelt, ami lássuk be, az osztrák határ közelében, nem jellemző. Pár hét elteltével győzött bennem a kíváncsiság és megszólítottam. Ki ő, mi ő, mivel foglalkozik, hogy került ide. Nos, Tamás rögtön a bemutatkozás után büszkén a szemembe nézett és a világ legtermészetesebb módján azt mondta:       I’m an escort …                                                                                                                         Vannak az életben megismételhetetlen pillanatok – hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az eszem, a nyelvtudásom, vagy a hallásom hagyott-e cserben. Ezért visszakérdeztem, ő pedig elismételte – majd hogy még egyértelműbb legyen, nyomatékosította: I’m a gigolo ???? Szerintem egy laza öt percig nem volt természetes a mosolyom. Gyorsan odahuppantam mellé a lounge-ra és elkezdtünk beszélgetni. Az angolom viszont annyira nem tökéletes, hogy egy rögtönzött riportot levezényeljek, az ő német tudása pedig hasonlóan gyenge lábakon állt. Ezért a rendelkezésemre bocsájtott egy közelmúltban megjelent riportot magáról, ami a Szlovák Diva magazinban jelent meg. Ezt olvashatjátok most.

Egy szlovák gigolo őszinte vallomása

Tamás egy 27 éves sármos fiatalember. Egzotikus típus, sportos külsővel. Intelligens, olvasott, jóképű dzsentleman, aki escortfiúként keresi a kenyerét. Munkájáról sok mítosz kering, ezért elmeséli nekünk, hogy is működik ez a mindennapok szintjén.

Milyen szolgáltatásokkal jár ez a munka? Kísérő vagy egy társ az estélyeken, vagy szexuális szolgáltatásokat is kínálsz?

Egy escort mindenféle szolgáltatást nyújt, amit egy hölgy kíván. Azonban ez nem csak kizárólag a szexről szól, ahogyan ezt a legtöbben gondolják. Társaságot nyújtok a hölgyeknek estélyeken, ebédeknél. Néha azzal hívnak fel, hogy meghallgatnám-e őket, mert magányosak és nem tárulkozhatnak fel a nyilvánosság előtt. Arról van szó, hogy a mai világban mindenki idealizálja a partnerét. Az emberek nem fogadják el az élet spontán történéseit úgy, ahogy a sors hozza. Előítéleteik, elvárásaik vannak és nem értik, hogy a varázs, a titok a jelen pillanat megélésében rejtőzik. Konkrét elképzeléseik, eszményképeik vannak ahelyett, hogy ösztönösen örülnének annak, amit az élet kínál. Ez természetesen csalódást von maga után. Nem minden esetben, de 90%-ban igen. A partnerkereső weboldalakon rendszeresen olvashatjuk: 190 cm magas, kék szemű, barna hajú… ez idealizálás, amiből aztán semmi sem válik valóra. Természetesen néha csak szexről van szó, ebben az esetben óvatos vagyok. Nem szívesen járok az ügyfeleim otthonába. Professzionális szempontból inkább a hoteleket részesítem előnyben. Ez a partner kérésétől is függ és természetesen közös megegyezéssel végződik.
Hogy találtál erre a munkára? Véletlen volt. Egy szlovák klubnál boxoltam és egy meccs után odajött hozzám a bíró felesége egy ajánlattal. Meg szeretett volna hívni egy italra. A férje természetesen erről nem tudott. Elfogadtam a meghívást, az egész nagyon spontán volt. Elmentünk vacsorázni, majd az étteremből egy taxi vitt a hotelbe. Megmasszíroztam, majd együttléttel fejeztük be az estét. A hölgy ekkor menedzseri pozícióban dolgozott és annyira meg tetszett neki a dolog, hogy promotálta az együttlétet – tulajdonképpen így indult az escort karrierem.

Hogyan keresnek fel a hölgyek?

Általában egy ismerős vendég által szereznek rólam tudomást. Mindig egyedül dolgozom. Sok hölgy nem akar sehol sem regisztrálni, inkább nekem ír személyesen. Vagy a hotelben ajánlanak. Egy nehéz nap után odajön a hölgy a hotelbe egy idegen városban, senkit sem ismer és akkor jövök én a képbe. Mindig nagyon diszkrét vagyok, sosem kérdezek többet, mint amennyi szükséges. Hagyom, hogy a hölgyvendég kezdeményezze a témafelvetést, szívesen beszélgetek bármiről. Az embernek jó pszichológusnak kell lennie ennél a munkánál, kell tudni meghallgatni a partnert, ez alap.

Milyen nők keresnek téged? Milyen korban, milyen típusú nők, milyen élettörténettel?

A hölgyvendégeim 30, 40, 50, 60 évesek, ez nagyon vegyes és egyéni. Ami az elkötelezettséget illeti, egy pár kliensemmel bizalmasabb, mélyebb a kapcsolatom, másokkal pedig csak a szexről szól. Általában olyan hölgyekről van szó, akiknek a férje sokat utazik, cégük van, nem akarnak elválni, mert gyerekeik vannak. Anyagi biztonságban élnek, de hiányzik az életükből a gyengédség, az ölelés, a szexualitás. Vagy sikeres hölgyekről beszélünk, akik a hivatásuknak élnek és nincs idejük partnert keresni. Kialakítani, fenntartani egy kapcsolatot. Van, akinek a kapcsolata nem működik, nem kapnak elég figyelmet a partnerüktől. Sokféle történettel találkozom…

Zavarban vannak azok a hölgyek, akik felkeresnek téged? Vagy egyenesen megmondják, mit akarnak?

Nem, azok a hölgyek, akik felkeresnek, nem szégyenlősek. Ha az a kívánságuk, többször is találkozom velük egy hónapban. Ez olyan esetekben fordul elő, amikor férjezettek, de otthon már nem kapják meg a kellő figyelmet, kielégülést. A férj általában olyan fáradt, hogy este rögtön elalszik. Gyakran hallok ilyen megjegyzéseket.

Megtörtént már, hogy a partnered beléd szeretett?

Igen, volt már ilyen. De ez csak egy hirtelen fellángolás volt, mert kipróbált valami újat, valami mást. Ennél a munkánál az érzéseket félre kell rakni, a jelen pillanatot élvezem és nem foglalkozom a közös jövővel. Mindig megbeszéljük a határokat, és a hölgyek ezt figyelembe veszik.

Voltak különleges, fura kérései a vendégeidnek?

Csak azt tudom mondani, hogy az egész munkám rendkívüli és minden hölgy különleges. Ezért szeretem a munkámat és ajándékként tekintek rá.

Mi van akkor, ha egy kliens kimondottan nem szimpatikus?

Minden nő másképpen szép. Egyszerűen nem tudom a hölgyeket unszimpatikusnak látni. Vagy passzolunk egymáshoz vagy nem. Ennek függvényében alakul ki egy egyéjszakás kapcsolat vagy egy hosszú távú együttműködés.

Milyen a személyes életed?

Legtöbb időmet könyvekkel töltöm. Rendszeresen sportolok a természetben vagy meditálok. Minden egyes napom más, így mindig különleges.

Van barátnőd? Különbséget lehet tenni szerelem és munka között?

Barátnőm, komoly kapcsolatom nincsen. Nyilván ennél a munkánál ez lehetetlen. úgy gondolom, hogy senki sem szeretne osztozni a partnerén. Természetesen a jövőben szeretnék családot, gyerekeket. Ezt a munkát még egy-két évig szeretném folytatni, az álmom az, hogy pár éven belül egy éttermet nyissak.

Ha tetszett a poszt oszd meg Te is! Köszönöm K. S.