A hónap vendége a Monarchia Kávéházban: Szalay Ivett
Az első beszélgetéshez nem akartam túl messze kitekinteni, nem is kellett – elég volt átkacsintanom a “szomszédba”.

Szalay Ivett a Diamant Dent, a Diamant Hotel és a Sári Csárda tulajdonosa, aki rengeteg meglepetéssel szolgált a mini riport során!
Leginkább egy hurrikánhoz hasonlítanám, amely vagy magával ragad, vagy elsöpör – langyos középút Ivettnél nem nagyon létezik. Több, mint 20 éve ismerjük egymást, még a kezdet kezdetétől, jó rálátásunk volt egymásra, pár év eltéréssel születtek a gyerekeink, párhuzamosan vállalkoztunk, az üzletben szomszédok lettünk, nem vagyunk barátnők, nem járunk össze, de mindig elismerően követtem üzleti tevékenységeit, és bár előfordult, hogy néha kételkedtem egy-egy döntésében, az idő mindig bebizonyította, hogy Ő pont egy lépéssel előbbre járt és ismét beelőzőtt mindenkit.
Vannak olyan vállalkozók, akiknek nincs szükségük a diplomák halmozására, külföldi egyetemre, szakmai gyakorlatra, hogy felépítsék, kipróbálják önmagukat, mégis rendkívül otthonosan mozognak a gazdasági életben. Haladó szellemiségű, innovatív, széleslátókörű és állandóan fejlődni tudó és akaró elméjük feltartóztathatatlan sikerekre hivatott.
Egy céget is nehéz elvinni a hátadon, Neked pedig 4 céged van. Honnan indultál, mi volt az origo?
Hegyeshalomból indultam, senki nem volt vállalkozó a családban, teljesen átlagos, szorgalmas és nagyon összetartó családból származom. Mint Mosonmagyaróvár környékén oly sokan, én is Ausztriában voltam felszolgáló, majd 1996-ban nyitottuk meg a Jókai utcai Melange Kávéházat. 1998-ban jött el a továbblépés ideje, akkor született meg egy álom, egy terv – a Diamant Dent. Rövid ideig párhuzamosan futott a két vállalkozás, majd a kávéház bérleti jogát eladtuk, hogy teljes kapacitással a fogászatra tudjunk koncentrálni.
Miért pont a fogászat?
Az, hogy megálmodtam, szó szerint történt: az egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy tudtam fogászatot kell létrehoznom. Bizonyos dolgokat konkrétan láttam, például a DD monogramot – majd hamar rátaláltam a névre. Az akkori piacra nem jellemző kombinációval, szépségszalonnal (Diamant Beauty Salon) párosítottam fogászatot, ami egy teljesen új koncepciót jelentett. Sokan kételkedtek ebben a felállásban, de az idő engem igazolt.
Mi volt a legnehezebb a kezdésben?
Két jelentős dolgot említenék meg: az egyik természetesen a pénz abszolút hiánya. A másik pedig a fiatal korom és akkori családi helyzetem: 23 éves voltam, Vanda lányom 1,5 éves volt és már terhes voltam második gyermekemmel Noellel . De ismét számíthattam a családom támogatására és az akkori hitelekre: minden ingatlanunkon, talán még a kutyaólon, is jelzálog volt akkoriban…
Honnantól számítod magad sikeresnek?
Azt hiszem, ezen senki nem gondolkodik. Ma sem hiszem, hogy kirívóan eredményes lennék. Ha az életemre gondolok sikeresnek érzem magam, de a sikerességet nem az üzletben, az anyagi javakban mérem, hanem a gyermekeimben és a családomban.
Vannak-e új terveid?
Pillanatnyilag semmi 🙂 amúgy minden nap van egy sugallatom, ami egy apró lépés az újabb és újabb célkitűzések felé.
Nincs-e motiváció vesztésed, hogy ilyen fiatalon elértél mindent?
A mindent vitatnám, de hazudik az, aki azt mondja, hogy nincsenek mélypontok, és nem érzi magát kiégettnek. Önmagammal is szigorú vagyok, ezért ilyenkor ráparancsolok magamra, és máris indul egy új innováció. Naprakészen követem a szakmai projekteket, legyen szó eszközökről, gépekről, technológiáról, akár a fogászat, a vendéglátás, vagy éppen a szépségipar területén.
Mire vagy a legbüszkébb?
Egyértelműen a családomra, 3 gyermekemre, férjemre, akivel ezen a rögös úton együtt mentünk, aki mindvégig támogatott az ötleteim során. Bár jóval csendesebb, mérsékeltebb nálam, nagyszerűen kiegészítjük egymást – ötletei mindig jelen vannak a terveinkben, kampányainkban.

Előny vagy hátrány az üzleti életben hogy nő vagy?
Pillanatokban mérhetjük a hátrányt, megalázó hosszú órákat ez soha nem okozott. Percek kérdése volt, hogy átfordítottam a beszélgetést és minden a helyére került. Vicces pillanat volt, amikor egy gépészeti (megújuló energiaforrás) megbeszélés során az üzleti partner hamar észrevette, hogy bátran használhatja a szaknyelvet, és nem kell jelnyelvi tolmács, hogy megértsem.
Hobbi, mivel kapcsolsz ki, töltődsz fel?
Napfény típus vagyok, tavasztól őszig élvezem legjobban az időjárás kényeztetését, télen önmagamhoz képest takarékon „működöm”. Szükségem van az “én időre”, becsukni az ajtót, magamban lenni egy jó könyv társaságában. Természetesen egy koncertre, vagy egy izgalmas színházi előadásra bármikor kapható vagyok, és ne feledkezzünk el a gasztronómiáról, ugyanis a kulináris élmények nem csak a Sári Csárda által vannak jelen az életemben, hanem saját magam is szeretek sütni, főzni.
Van-e beteljesületlen álmod?
Természetesen. A gyermekeim jövője még egy nyitott könyv, legfontosabb számomra, hogy boldog és kiegyensúlyozott felnőttként lássam őket 10 év múlva.
Átalakultak-e a barátságaid az évek során?
Van egy stabil, 20 évre visszanyúló baráti társaságom, de nyitott vagyok új ismeretségekre is.
Sikerorientáltság? Szerencse? Véletlen? Becsvágy? Mi a recept szerinted egy sikeres vállalkozáshoz?
Engem a becsvágy soha nem motivált! Felelősségtudatnak és sikerorientáltságnak, szorgalomnak és a kitartásnak tulajdonítok nagy hangsúlyt. Annak, hogy tulajdonosként ne 100% -ot teljesíts, hanem 110%-ot. 1999-ben a Diamant Dent ajtaját én nyitottam és én zártam. Reggel 7h-kor a mosoni piacon szórólapokat osztottam, majd 7h 45-kor én nyitottam a kollégáknak az üzletet, 8h-kor már kezdődött a produktív munka, amely 18h-ig tartott, természetesen utolsóként hagytam el az üzletet.
Féltél-e valaha a bukástól?
Rendszeresen, szinte minden nap! Az visz előre, hogy ezt elkerüljem. 23 évesen kellett az első üzleti projektemet létrehoznom egy banknak, hogy meggyőzzem őket a hitelvisszafizetési képességemről. Én mindig egyel nagyobb kabátra vágytam, mint amire lehetőségem volt. Az álmaim szüntelenül merészebbek voltak és lettek, ezért állandóan ott ólálkodott a bukás veszélye az életem során. Hatalmas felelősség és rizikó, de ezzel is csak újabb energiákat és motivációt kaptam, hogy jól teljesítsek.
Miről ismerhető fel egy jó vezető?
Szakmailag folyamatosan naprakész, konzekvens, kreatív.
Mit üzennél a kezdő fiataloknak, és a fiatal vállalkozóknak?
Nagyon fontos lenne a gyakorlat! Az egyetemi képzés mellett elengedhetetlennek tartom a gyakornoki pozíció kipróbálását. Ezzel mindenki jól jár, a munkaadó és a leendő munkaerő/ vállalkozó is, mert manapság a cégek elsősorban gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresnek, a kezdő vállalkozó/munkaerő pedig belekóstolhat az üzleti életbe. Nagyon fontosnak tartom a szakmai alázatot, a folyamatos fejlődést – “egy jó pap is holtig tanul”. Illetve a reális bérigényeket. A kezdő vállalkozók álmodjanak meg valamit, ragaszkodjanak hozzá, még akkor is, ha borús napok jönnek, mindent tegyenek meg azért, hogy az üzletet megismerjék és megszeressék a vendégek/vevők.
Hogy tudtad egyensúlyban tartani a családanyai teendőidet 3 gyermek édesanyjaként és üzletasszonyként?
Igyekeztem jól csinálni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy maximalista lévén nem voltak ambivalens érzéseim azzal kapcsolatban, hogy nem tudok sem a munkában, sem a családi életben 100%-osan teljesíteni. Természetesen segített a családi összefogás – Sári mamára, édesanyámra mindig számíthattam. Az a szabály, hogy nincs szabály: lehet másképpen is, mint a megszokott mód (először a karrier, majd család) – nálam közben, előtte – utána születtek a gyerekek – zsonglőrködni kell, ami néha az alvás rovására megy, de bátran kijelenthetem, hogy gyermekeim így is kiegyensúlyozott, kellően színes tinikké váltak.

Szinte nyitás óta a Monarchia Kávéház vendége vagy, kinek és miért ajánlanád a kávéházat?
Mindenkinek ajánlanám, mert nem csak szeretem, de igénylem is a folyamatos megújulást! Kiemelném a Kávéház snack-jeit, amelyeket magam is szívesen fogyasztok. Szeretem azokat az innovatív szösszeneteket, amelyek a kávéházban megtalálhatóak, s egyszerűen csak élvezzük egy szimpla limonádézás vagy egy kávézós, sütizős munkamegbeszélés során.