Nem akarok senkinek csalódást okozni, de most nem a dévaj feleség és fiatal szeretője szaftos sztorijáról húzom le a leplet 🙂 annál sokkal eredetibb lesz 🙂 – A hónap vendége: Csuti
Horváth Zsoltot “Csuti-t” kávéházi vendégként ismertem meg. Szinte nyitás óta, kisebb-nagyobb szünetekkel törzsvendégünk, függően attól, hogy éppen merre dolgozott. Az utóbbi pár évben mélyült el jobban a kapcsolatunk hosszas reggelizés és kávézgatás közepette, amelyek néha arról szóltak, hogy ő “finoman” korholt én meg hallgattam… De miért is?
Abszolút szakmailag: Csuti rendkívül jól felkészült, világlátott, sokat tapasztalt, bármit kibíró/elbíró felszolgáló, akinek egyszerűen jó szeme van a vendéglátáshoz. Néha a rálátás egy-egy hibára, problémára kívülről sokkal jobban működik, mint amikor benne van az ember. Őszintén és folyamatosan (amolyan Csutis – cifrásan!!!! 🙂 – barátok előnyben!) hívta fel a figyelmemet bizonyos hiányosságokra, új eszközök bevezetésére, vagy éppen a munkafolyamatok rugalmasabb összehangolásának érdekében egy komplexebb számítógépes rendszer használatára. Nos, ezek megvalósítása “némi” anyagi vonzattal is járt és egészen pontosan ez által lett Ő életem legdrágább pasija :).
Amivel viszont manapság ritkán találkozik az ember: önzetlen segítőkészség, őszinte építő kritika, és egy kis móka – Csuti 1 nap a vendégek nagy örömére beállt dolgozni, hogy fény derüljön minden kis sunyi, megbújó hibára.
Akkor most következzen egy kis delikatesz – Csutiról- Csutitól:
Hogyan indult a pályád, hogy kerültél a gasztronómia világába?
Vendéglátást tanultam, a hegyeshalmi Paprika Csárdában voltam tanuló, majd első munkahelyem a mosonmagyaróvári Panoráma Hotel volt, ahol bő egy évig dolgoztam. 1999-ben egy munkaügyi központon keresztül kerestem németországi munkahelyet (ami akkor még vízumköteles volt), így kerültem Baden Württemberg tartomány legnagyobb városába Stuttgartba, ahol az 5 csillagos Althoff Hotel am Schlossgarten-ben kezdtem el dolgozni. Munkám első helyszíne a banketteken és rendezvényeken való felszolgálás volt, amely halmozottan összetett feladatnak bizonyult, ugyanis 5 termet lehetett egybenyitni, így lehetőség volt exkluzív 200-300 fős esküvők lebonyolítására is.
Meglehetősen gyorsan bedolgoztam magam, a munkát pedig az Althoff Hotel-hez tartozó Zirbelstube-ban folytattam, amely Stuttgart első Michelin csillagos étterme.
Először Come de rang pozícióban (a francia brigádrendszerben a segédpincér elnevezés – a vezető pincér irányításával végzi feladatát. Elsősorban az ételkészítéssel, ételek asztalhoz vitelével foglalkozik, illetve lerámolási feladatokat is ellát), majd hamarosan elnyertem a Chef de rang pozíciót, (a francia brigádrendszerben a vezető pincér neve -a saját placcán felel a terület előkészítő munkálataiért, felveszi az ételrendelést, elkészíti a számlát és fizetteti a vendégeket. Szükség szerint a vendég asztalánál különböző műveleteket – szervírozás, darabolás, ételkészítés – végez). A Zirbelstube-ban én voltam az egyedüli külföldi pincér és nagyszerű emlék az is, hogy együtt dolgozhattam Németország akkori legismertebb és legelismertebb sommelier-ével, Frau Kunat-tal. Törzsvendégeink közé tartozott Hugo Boss, akit személyesen is volt szerencsém megismerni.
Mikor jött a külföldi hajós munka ötlete, hogy valósult meg végül?
Vízumom lejárta után elhatároztam, hogy kipróbálom magam a tengeren is. Jelentkeztem egy budapesti Crew Agency-hez, amely személyszállító luxushajókra közvetít ki munkavállalókat. A németországi munkahelyem neve nagyon jól csengett az önéletrajzomban, a szakmai angolom és németem kifogástalan volt, ezért eltekintettek a meghallgatástól, azonnal szerződtettek. Egy német tengerjáró hajóra kerültem a Mona Lisa-ra, amely Bremerhaven-ből, illetve Genova-ból indult a körútra.
Come de rang-ként kezdtem – majd 2 hónap után már Chef de rang pozíciót töltöttem be. Az évek során lehetőségem lett volna Maitre d’ posztra – (az amerikai brigádrendszerben a teremfőnök, a vezető – elsősorban a vendégek fogadásával és ültetésével foglalkozik), de éveken keresztül csapatmunkát végeztünk a kollégákkal, “zűrösebb” ügyekben is összetartottunk. Ezek után nehezemre esett volna a főnökük lenni, számonkérni, fegyelmezni. Érdekes, hogy a Maitre d’ poszt betöltése kiemelkedő felelősséggel jár, figyelemre méltó presztízzsel, viszont kevesebb fizetéssel, mint a Come de rang poszt.
Milyen helyekre jutottál el? Milyen kalandokban volt részed?
Japánt és Kínát leszámítva mindenhova. Mexikóban ért el bennünket a Katrina-hurrikán és az csak egy volt a 2005-ös hurrikánszezonban tomboló 28 trópusi viharból. Menekültünk a vihar elől, ilyenkor nem lehet kikötni, ki kellett kerülni a hurrikánt – borzalmas volt, de végül elért bennünket és széttépte a hajót. Az utasokat haza kellett küldeni, a deck (a fedélzet) megsemmisült. Majd 2 nap múlva mi is hazamehettünk.
Olaszországban volt még egy extrém „gyorshajtásban” részem. A kapitány félelmetes sebességgel, szinte padlógázzal hajtott be Velencébe, így a hajó szétszakadt, hatalmas lyuk keletkezett az alján. Szerencsére ez már a körút vége volt, így szárazdokkba vontatással és az utasok kiszállításával megúsztuk a kalandot.
Legizgalmasabb vendégeid?
Egy nagyon kellemes 50-es házaspár: Diana bárónő, és férje Erwin a strici – Münchenben üzemeltettek egy exkluzív bordélyházat. Sajátos megjelenésük volt, Diana tupírozott haját és Erwin David Hasselhoff-os külsejét soha nem feledem. 🙂 Életvitelükre, fogyasztásukra és pénzköltésükre a NO LIMIT volt a legjellemzőbb. Ők két hónapra jöttek, ekkor kivették a Luxus Sweet-et (160nm-es lakosztály, ami a hajó legfelsőbb szintjén, helyezkedik el – és ámulatba ejtő kilátással párosul). Ők “csak” vacsora vendégek voltak, nappal járták a várost, vásárolgattak, taxizgattak, de este ragaszkodtak ahhoz, hogy én szolgáljam fel a vacsorát. Egy emlékezetes napon Diana Bárónő a 4 euro-ba kerülő bacardi cola-ból, 600,- euros számlát kovácsolt össze, majd némi segítséggel hordágyon távozott a bárból. Erwin az érett fiatalság mámorában simán rágyújtott a nem dohányzó terem közepén és eregette a füstöt maga körül… senki nem mert neki szólni. NO LIMIT imázsukhoz mindig hűek maradtak.
Hogy alakult a munkád, a pozíciód a hajón?
A tour két hetes volt mindig, majd vendégváltás következett. Az étteremben 15 stáció/ szektor volt, minden út végén egy másik helyszínt kaptál és egy másik Come d rang-ot segítségül. Én voltam az egyedüli, aki 6 évig a 14-es stáción dolgozhattam, ami a hajó legatraktívabb/legpatinásabb helye volt. Az erkélyen, egy emelvényen helyezkedett el rálátással az egész étteremre és kilátással a tengerre – a helyszínt természetesen VIP vendégek foglalták el. Come d rang-om egy török Sitki nevű kolléga volt, akit csak Sivrisnek (magyarul szúnyog) hívtam. Szenzációs munkatárs volt, belelátott a fejembe – hogy mindenki értse: egy szimpla vacsoránál 6 asztalom volt, 32 fővel. A vacsora általában 5 fogásból állt: előétel, leves, meleg előétel, főétel, speciális ételek – édességek, ha gála vacsora volt akkor 7 fogásból. A menürendelést (5 féle menüből lehetett választani) előre leadták a vendégek, nekünk pedig már úgy kellett felszolgálni, hogy a 32 fő 5 fogásos rendelését fejből tudtuk, hogy ki, mit és hogyan szeretne. Természetesen a vendéget tilos volt megkérdezni, hogy mit rendelt. Sivris tökéletesen átlátott mindent, kifogástalan volt a közös munka – így kiérdemeltük, hogy a hajó tulajdonosának is mindig mi szolgáltunk fel.
Legnehezebb vendéged?
Nincs nehéz vendég, csak nehezebben kezelhető vendég. A vendéglátás szerintem pszichológia is, ha tudod a szakmádat és szereted akkor bármilyen típusú vendéget tudsz kezelni.
Hajón lévő izgalmasabb szabályok?
Külön férfi, női szálló részleg, este nem lehet mászkálni, de 16 óra munka után a hangulat sem olyan, mint egy egyetemi kollégiumban. A vendégekkel természetesen nem lehet intim kapcsolatot létesíteni, de ez a szabály is csak arra jó, hogy legyen mit megszegni. Fültanúja voltam, amikor egy könnyen barátkozó hölgyutas bizony több férfi dolgozót is meghívott a lakosztályába – nos szerencsére nem lett belőle probléma és a reggel nagy összekacsintásokkal és mosolyokkal tűzdelt volt – talán még a munka is jobban ment. 🙂 A személyzetnek saját medence, fitness terem és kantin állt rendelkezésére, a vendégrészt nem használhattuk. A fegyelem megtartása érdekében 3 warning/figyelmeztetés volt – pl. ha nem voltál megborotválkozva, vagy ha koszos volt az inged, akkor a 3. után hazaküldtek.
Mikor gondoltad úgy, hogy váltásra van szükséged?
6. év után, haza szerettem volna jönni Magyarországra, szárazföldre, a család, az otthon és a barátok közelébe. Ezekután egyértelműen Ausztria következett, egy bécsi kávéházban helyezkedtem el és a feszített, szabálykövető munkarendet lecseréltem egy laza, pörgős munkamorálra, amelyet egy belvárosi kávéház biztosított számomra. Majd egyre közelebb kerültem Magyarországhoz, Pizzériában is dogoztam, majd egy ausztriai Hauben lokal-ban (Gault Millau kalauzt Henri Gault és Christian Millau élelmiszerkritikus és író hozta létre 1965-ben a Guide Michelin nyomán. Ez a rendszer azonban rendkívül szigorúan bírálja el az éttermeket: 10 pont alá egy jó étterem nem mehet. A kalauz rendkívül fontosnak tartja az alapanyagok minőségét, tisztaságát. A minősítés jelzése a szakácssapka: -Haube- a fekete a hagyományos francia konyha jele, a vörös a megújuló konyháé) próbáltam ki magam, jelenleg pedig egy tradicionális osztrák étteremben a Landhausban dolgozom – két és fél éve.
Dogoztál – hajón – pizzériában – étteremben – kávéházban – melyik állt hozzád a legközelebb?
Mindig az aktuális munkahelyem áll hozzám a legközelebb – ezt mindig szívvel – lélekkel, teljes energiabedobással csinálom. Bármikor újrakezdeném, ezt a szakmát választanám, esetleg még egy szakma érdekelne – a DJ!, de ott sem állnék meg az alapoknál, a tökéletes hangzást keresném. Rokonszakmának érzem a felszolgálással, mert a vendégeknek olyan élményt, olyan impulzust adsz, amitől jól érzik magukat. Örömmel mondhatom, hogy senkivel nem cserélnék!
Mit tartasz problémának a mai vendéglátásban?
Legnagyobb hibának azt érzem, hogy az alkalmazottak között sokan nem szeretik igazán a szakmájukat, így nem tudnak belegondolni abba, hogy mit érez a vendég, amikor kiszolgálják őket. Sokszor hiányzik a szakmai elhivatottság, a türelem, az alázat, a profizmusra való törekvés. Lehet bármilyen impozáns az üzlet külső, illetve belső megjelenése, tökéletes a gépi felszereltsége, ha nincs az üzletnek lelke, megfelelő, lelkiismeretes, odaadó felszolgálók személyében, akkor sajnos az egész semmit sem ér. Próblémának tartom azt is, hogy sok felszolgáló alapvető elvárásnak tartja a borravalót, pedig az tényleg csak akkor “jár” – járna- ha megfelelő szinten, körültekintően foglalkozunk a vendéggel.
Kinek ajánlod és miért a Monarchia Kávéházat?
Mindenkinek! Mosonmagyaróvár szívében helyezkedik el, központi fekvése ellenére távolabb az utca zajától, vízpart mellett – nyugalmat árasztva. Nagyon fontos számomra, hogy (Te), a tulajdonos is napi szinten részt veszel a kávéházi munkában, így ebből mi, a vendégek profitálhatunk, mivel sokkal több személyes figyelmet és megbecsülést kapunk. Nem utolsó sorban, hogy a Monarchia állatbarát hely, –
így nem csak én, hanem a négylábúak is otthonosan érzik magukat a kávézás ideje alatt.
Oszd meg Te is, ha tetszett a poszt. Köszönöm :K. S.
