A zene az kell!
“A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.” Victor Hugo
Monarchia Kávéház hétvégi vendégével, Hastoprak Ufukkal, készíthettem interjút. Egy igazán izgalmas, színes és nem mindennapi élmények sokaságával tarkított életútba nyerhet betekintést a kedves olvasó közönség.
Ki vagy Te? Mit kell Rólad tudni?
Hastoprak Ufuknak hívnak. Isztambulból származom. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csodálatos helyen nőhettem fel, a kelet és nyugat kapujában. Nagy hatással volt rám a város pezsgése, dinamizmusa, és kettőssége. Tradicionális, de egyben modern és haladó, 15 milliós nyüzsgő metropolisz. Ha még nem jártál ott érdemes felírni a bakancslistádra. A Marmara Egyetemen szereztem német nyelvtanári diplomát, majd az élet úgy hozta, hogy zenéléssel kezdtem el foglalkozni. A munkám révén fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg. Gyakran kaptam baráti meghívásokat, ezért lehetőségem volt beutazni szinte egész Európát. 2009-ben jártam először Magyarországon. Ide is a magyar barátaim meghívására jöttem. Akkor ismertem meg a feleségem. Azóta rendszeresen, minden téli szezont itt töltöttem. Majd ez évben véglegesen Magyarországra költöztünk.
A zene mindig is részese volt életednek?
Igen. Édesanyám elmondása alapján, már egészen kicsi gyermekkorom óta állandóan énekeltem, dúdolgattam. Aztán a kisiskolás évek alatt kórustag lettem, és az ének-zene órákon furulyázni tanultam. Hamar kiderült, hogy jó a hallásom és az énekhangom. A tanáraim felfedezték a bennem rejlő tehetséget, és onnantól kezdve kiemelten foglalkoztak velem. 16 éves koromban került a kezembe először egy gitár. Szerelem volt első érintésre. Azóta nem telik el úgy nap, hogy kicsit ne pengessek. Az első gitárom a zsebpénzemből vettem. Abban az időben nálunk is nagy divat volt a „lengyelpiac”. Egy ilyen piacon szereztem meg. Szörnyű volt, silány minőségű. Véresre dörzsölte az ujjaim. De a nehézségek ellenére én nem adtam fel, és megtanultam rajta az alapokat. Az első igazi gitárom édesanyám ajándéka volt. Összehasonlíthatatlan érzés volt egy jó minőségű hangszeren játszani a tanulógitárom után. Abban az időben még nem volt internet, ahol mindent meg lehet találni egy gombnyomásra. Ahol gitárórákat lehet venni anélkül, hogy akár a lakásunkból kimozdulnánk. Én vadásztam a tapasztalt gitárosokat, a szakma nagyjait, és akár két-három órát is képes voltam utazni, csak hogy beszélhessek velük, hogy egy-két fogást ellessek tőlük.Soha nem elégedtem meg, mindig újra és újra próbáltam egészen addig, míg végül össze nem állt egy-egy dal. Nem volt semmi, ami gátat szabhatott volna az álmom megvalósításának.
Hogy indult karriered, milyen sikerek állnak mögötted?
Az egyetemi évek alatt a barátommal kezdtem el pub-okban, éttermekben zenélni. Először csak hobbinak indult, kis zsebpénz kiegészítésnek. Isztambul a 90-es években ideális hely volt a zenélésre. Még kezdőként is lehetőséget kaptunk arra, hogy megmutassuk magunkat. Egyre többen ismertek meg minket, egyre több munkát, ajánlatot kaptunk. Aztán az egyetem után már főállásban csak a zenéléssel foglalkoztam. Több, különféle formációban dolgoztam. Hol egyedül, hol hegedűssel, hol egy együttes részeként. Néha egy este két-három munkánk is volt. Ezek volt az „arany évek”.
Teljesen kitöltötte az életem a zene, és a dalszerzés. Az érzések, a gondolatok legjobb kifejezése számomra ez. Bármi történik velem, akár jó, akár rossz, az mindig kihoz belőlem valami dallamot. Sokszor a legváratlanabb helyzetekben tör ki belőlem, ilyenkor képes vagyok akár az utcán is hangosan énekelni, dúdolgatni valami új melódiát. És persze emiatt elég sokszor kerülök vicces helyzetekbe.
Ahogy azt előbb már említettem dalokat is írok. A “Bir Bodrum Yazı” című dalom kiadásra került RAKS TEMPO Music Company Istanbul gondozásában 1998-ban. Ezt a dalt még napjainkban is játsszák a török rádiók. A többi saját szerzeményem mellett ez a dalom is megtalálható www.myspace.com/Ufky weboldalon.
2006 júniusában meghívott vendégfellépőként szerepeltem a KANAL D TV csatornán még napjainkban is futó Okan Bayülgen ZAGA Show programjában.
A munka téren is szerencsésnek érzem magam, mert a hobbim a munkám, a munkám a hobbim. Közel 20 éve zenészként dolgozom. Ezalatt az évek alatt kis túlzással végigzenéltem a Török Riviérát. Olyan fantasztikus helyeken dolgoztam, mint a WOW Hotels (Bodrum), Rixos Hotel (Bodrum), Ritz Carlton Hotel (Istanbul), Fuga Fine Times Spa & Resort Hotel (Bodrum), Agean Dream Hotel (Bodrum), Monte Baia Hotel (Uludag), Levent Tenis Club (Istanbul), Swiss Bosphorus Hotel (Istanbul), Kemer Country Club (Istanbul), Royal Castle Pub (Side), Sensimar Hotel (Kumköy), Adalya Garden Hotel (Evrenseki), Sunprime Dogan Side Beach Hotel (Side), Sunprime Numa Beach Hotel (Alanya -Türkler), Villa Augusto Boutique Hotel & Spa (Alanya), és még sorolhatnám.
Szeretek nemzetközi vendégkörrel rendelkező helyeken játszani. Színes, érdekes. De ez a munka nem is olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik. Nagy hiba azt gondolni, hogy ez nem több, mint valaki ott valahol a háttérben penget és énekelget. Érzék kell ahhoz, hogy fel tudd mérni a vendégeket. Tudni kell ráhangolódni a hallgatóságra. Le kell bilincselni őket, és elérni azt, hogy bár csak egy pohár italra ugrottak be hozzád, mégis ott töltsék az egész estét téged hallgatva. Én úgy érzem ez a titok, ez a varázslat, ami megkülönbözteti az igazi előadóművészt a szigorúan kottából játszó zenésztől.
Mi a legnagyobb vagy legkülönlegesebb élményed e téren?
A Ritz Carlton Hotelben dolgoztunk Isztambulban. Heti 6 nap volt fellépésünk. Az egyik nap a személyzet nagyon izgatott lett, mert Phil Collins nálunk szállt meg a teljes zenekarával és kíséretével. Az utolsó koncertkörútján volt. Athén után jött Isztambulba, majd tőlünk Izraelbe ment. Mielőtt elkezdtük volna a munkát ránk is átragadt az izgatottság. Arról diskuráltunk egymással, hogy lehet, hogy lejönnek a hotel bárjába pont akkor, amikor mi játszunk, és még az is lehet, hogy meghallgatnak minket. Olyan izgatottak lettünk, mintha vizsgára készültünk volna. És ekkor három kíváncsi fej megjelent a bejáratnál. Phil Collins zenészei voltak. Bekukucskáltak, mi pont akkor kezdtünk el játszani. Olyan izgatott lettem, hogy remegtek az ujjaim a húrok felett. Ők bejöttek a bárba, és leültek iszogatni, zenét hallgatni a közelünkben. Már az első dal után megtapsoltak minket. Szinte elájultunk az izgatottságtól. Kicsit később mások is csatlakoztak hozzájuk a bandából. Minden egyes dal után egyre jobban figyeltek ránk. Láthatóan tetszett nekik a zenénk. Az első szünetünkben meghívtak minket az asztalukhoz. „Woow, very good lovely music” – mondták. Szinte repültünk az örömtől, hogy elismerték zenénk. Bemutatkoztak nekünk. Phil Collins vokalistái, dobosa, és Ronnie, a második gitárosa volt ott. Kinyittattak egy üveg vörösbort, és együtt borozgattunk, beszélgettünk. Minden este két gitár volt velünk. Ronnie megkérdezte, hogy zenélhet-e velünk az egyikkel. Természetesen megengedtük neki. Elkezdtünk együtt játszani Eric Clapton „Tears in heaven” című számát, majd a többiek is csatlakoztak. Az énekesek vokáloztak nekünk, a dobos felvett egy shakert és azzal adta a ritmust. Fantasztikus élmény volt. Az egész hotel érezte, hogy ez az este valami más, valami különleges. Pillanatok alatt megtelt a bár vendégekkel és a dolgozókkal. Az egész olyan volt, mint egy koncert. Ronnie közel egy órát velünk maradt zenélni, és meghívott minket a másnapi koncertre. A back-stage-ben Phil Collins is üdvözölt minket.
Ez egy meghatározó élmény volt számomra. Látni azt, hogy az igazán nagy zenészek mennyire emberiek, sztárallűröktől mentesek, közvetlenek tudnak lenni.
Egy másik élményem Kalkan-ban történt. Egy jó nevű butik hotelben játszottam. Egy pár nagyon kedvesen és figyelmesen hallgatott engem az egész este alatt. A végén a férfi odajött hozzám, és beszélgetni kezdett velem. Kipróbálta a gitárom. Pengetett rajta kicsit. Majd megkérdezte, hogy ismerem-e Brian Ferry-t? Mondtam neki, hogy persze hogy ismerem, a dalait minden nap hallgatom. Nagyon elvarázsol a stílusa. Majd megkérdezte, hogy bemutathat-e a feleségének, mert ő Brian Ferry nővére. Meginvitáltak az asztalukhoz, és egy nagyon kellemes beszélgetős-borozgatós estét töltöttem velük együtt.
Egy másik este Pink Floyd gitárosával találkoztam. Az is egy nagyon érdekes este volt. A Török Riviéra már csak ilyen, életre szóló élményeket tud adni neked.
Mi a véleményed a Monarchia kávéházról?
Egy nagyon színvonalas, különleges hely. Ahol a gasztronómia és a zene találkozik. Édes ízek, és édes dallamok. A legjobb párosítás. A zene az életem. Én nem tudok létezni nélküle. Mikor Magyarországra költöztem elkezdtem olyan helyeket keresni, amelyek színvonala és stílusa azonos azzal, amit én is képviselek. Olyan éttermeket, kávézókat kerestem, ahol nyitottak lehetnek a zenémre. Az interneten kutattam a szóba jöhető helyek után. A fotók és vendég-visszajelzések alapján nagyon pozitív kép alakult ki bennem a Monarchia Kávéházról. Az elsők között kerestem meg Őket az ajánlatommal. Kondor Stefánia, a kávéhoz vezetője nagyon nyitott és pozitív volt. Meghallgatta a demó felvételeim, és szinte azonnal válaszolt nekem. Azt mondta, hogy nagyon speciális az, amit én csinálok, és ezzel elevenembe talált. Én már akkor éreztem, hogy nagyon jól együtt tudnék dolgozni a Monarchia Kávéházzal. Az első alkalommal, mikor náluk jártam, rögtön elvarázsolt a hely barátságos atmoszférája, a mindig mosolygó és kedves felszolgáló hölgy, akinek mindenkihez van egy kedves szava. Az első fellépésem alatt a vendégek megkedveltek, és azonnal visszajelzéseket adtak nekem. Velem énekeltek, megtapsoltak. Rögtön, az első dal után otthon éreztem magam. Én úgy érzem a siker titka az, hogy az ember nem alkuszik meg. Megpróbálja mindenből a legjobbat adni. A Monarchia Kávéház ebben az élen jár. Színvonalas környezetben, kiemelkedő szolgáltatást nyújt a vendégeinek.
Mik a jövőbeli terveid?
A zene mindent elsöpört az életemben, ezért a tanítás az utóbbi években háttérbe szorult. Ezen szeretnék változtatni. Mindig fantasztikus élmény valakinek megtanítani valamit, egy darabot átadni magadból. Engem ez boldoggá tesz.
Még mindig van bennem zene, még írok dalokat, és készítek újabbnál újabb feldolgozásokat. Terveim között szerepel egy saját album. De addig is szeretném minél szélesebb körben megismertetni a magyarokkal azt a minőségi zeneszolgáltatást, amit én képviselek.Szeretném, ha az emberek ismernék, és igényelnék a minőségi élőzenét. Szeretném elérni azt, hogy a vendéglátóhelyek a nemzetközi trendeknek megfelelően komplex szolgáltatásban gondolkozzanak, hogy élményt kínáljanak a vendégeiknek. Én azt látom, hogy ma már nem elég megnyitni egy szép igényes helyet, azt színnel, tartalommal kell megtölteni, hogy odavonzza a vendégeket. Majd meg is kell őket tartani. Ez a szemlélet ma Magyarországon még nem elterjedt. Szóval feladat van bőven.
Amennyiben felkeltette érdeklődésüket és szívesen találkoznának Hastoprak Ufukkal, várjuk Önöket a Monarchia Kávéházba 2016. július 16-án 20 órakor!
