Maya évek óta a Monarchia kávéház vendége, nagyon kíváncsivá tett, hogyan és mikor került Kubából Magyarországra, egy teljesen eltérő éghajlatra, kultúrába, a világ másik felére. Egy olyan korba kalauzol el bennünket, amire jó magam és a hasonló korúak még csak-csak emlékezünk, de a fiatalabb nemzedék számára rengeteg újdonságot tartogat a mini riport. Fogadjátok szeretettel ezt a kulturális utazást, amely megmutatja, hogy Kubának van egy katalóguson kívüli arca is, hogy a kubai és a néhai magyar szocializmus merőben eltér egymástól, illetve, hogy mennyi minden marad rejtve előttünk, amit a legjobban egy bennfentes szemén keresztül láthatunk, olvashatunk.
Hol, milyen családba születtél, nevelkedtél?
Havannában születtem, egy polgári család harmadik gyerekeként. Öten vagyunk testvérek, három lány és két fiú. Édesanyám a szivargyárban dolgozott, édesapám tengeri halászhajón dolgozott, így nem a hagyományos családi életet éltük, ugyanis volt, hogy hónapokon keresztül a tengeren tartózkodott. Abszolút központi helyen laktunk Havanna szívében, a kapitólium szomszédságában egy hatalmas, több generációs lakásban, ami jelenleg is a családom tulajdona. Egyik testvérem jelenleg Kaliforniában él, egy sajnos meghalt. Az igazi latin család megtestesítője volt a miénk, a nagyszülők is velünk laktak, segítettek mindenben, amiben tudtak. A testvérek nevelésébe mi is besegítettünk, akkoriban nem volt például babakocsi, a gyerekeket (afrikai módra) kézben vagy kendőben vittük, de mindig maradt idő játékra, táncra, egy kis szórakozásra.
Mit tanultál – miről álmodoztál gyerekként?
Kubában hat osztályos az általános iskola, majd 3 év felső tagozat következik, utána gimnáziumban tanultam, leérettségiztem. Később a művelődési ház igazgatójának a titkárnője lettem. Édesapám rengeteget mesélt az utazásairól, a különböző országokról, másfajta életről, kultúráról. Ez nagyon nagy hatással volt rám, arról álmodoztam, hogy stewardess leszek és utazni fogok.
Milyen volt az élet Kubában?
Kuba nagyon zárt volt akkor – utazni egyáltalán nem lehetett. Az USA-ról azt tanultuk, hogy ott rossz emberek vannak. Amit Fidel Castro mondott, az szent volt. Elfogadták az emberek, és még a mai napig is elfogadják. Virágzott a megfeneklett szocializmus, az átlagember pedig nem ismert mást, maximálisan hittek az eszmében. A kubai ember imád élni és ünnepelni. Teljesen mindegy, hogy hol, de legfőképp az utcán, bármilyen napszakban, bármilyen helyzetben neki áll zenélni, vagy salsazni. Mások is csatlakoznak, táncolnak, reng a nők popsija, hullámzik a csípőjük, hangosan nevetnek, kiabálva beszélnek. Idealizálni ezt a helyzetet mégsem szabad, a nép életét nem a vidám vurstli jellemzi. Nettó átlagkereset: 7000 Ft/hó!!! A kommunista kormányzat arra gondosan ügyel, hogy túl sok információ felnőtt korukban se zavarja össze az embereket. Újságok nincsenek, – kivéve a kommunista pártlapot, a Granmát és az internet is csak néhány, államilag ellenőrzött helyen működik, illetve szállodákban, turista központokban (meglehetősen lassú és drága). 1959 óta működik az egypárt rendszer, nyomasztó az az áruhiány, ami Kubát jellemzi. Csak érdekességként jegyezném meg, hogy Észak-Korea mellett Kuba az az ország, ahol nem forgalmazzák a coca cola-t, illetve, bár a feketepiacon hozzá lehet jutni, de a kubai rum olcsóbb, mint a coca cola. Amikor elhagytam Kubát még gazdaságilag jobb helyzetben volt, mint jelenleg. Újabb autót csak állami engedéllyel lehetett beszerezni, elsősorban magas rangú hivatalnokoknak, sportolóknak, művészeknek.
Az üzletek rettentő szegényesek, az utcákon helyenként hosszú sorok kígyóztak pizzáért vagy fagyiért. Bár a boltokban élelmiszerből és ruhákból is igen szegényes a kínálat,
az itt élők teljesen jól tápláltnak és jól öltözöttnek tűnnek. Mivel áru nincs sok, az üzletek polcain teljes káosz uralkodik. Tv, mosópor, biciklialkatrész, szőnyegek találhatóak egymás mellett.
Mikor fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy külföldön próbálj szerencsét?
1978-ban a bátyám 21 évesen a perui nagykövetségen keresztül átmehetett az USA-ba – Castro megengedte – bár nagyon rövid ideig volt lehetséges. Innét jött gondolat, hogy nekem is meg kellene próbálnom. Én viszont álmokat, majd terveket szőttem, 16 évesen felkerestem egy erre szakosodott embercsempész „vállalkozót” és jelentkeztem a nagy útra, arra, hogy 180 km-t gumicsónakkal tegyek meg Amerikába – de a szervezők nem engedtek a fiatal korom miatt. Természetesen senki nem tudta a családból, hogy mire szeretnék vállalkozni. Utazási, külföldre költözési terveimet nem tudtam feladni, ezért más lehetőséget kellett keresnem. Miután elkezdtem dolgozni, hallottam, hogy Európa több országába – Németországba, Magyarországra, Csehszlovákiába lehetőség van kimenni dolgozni és tanulni. Jelentkeztem, Németországba pályáztam, de akkor már ott minden hely betelt. Sokaknak egyáltalán nem sikerült, nekem viszont Magyarországra jutott hely. 1981-et írtunk akkor, azt mondták, hogy bár itt is szocializmus van, Kubához képest nagyon nyitott ország és itt minden van. Az emberek nyitottak, kedvesek, a nyelv különleges, az életet Magyarországon „nyugati” demokráciának írták le!!! (Hangsúlyozom 1981-ben a Lázár kormány alatt volt.)
Milyen munkára jelentkeztél Magyarországra? Mi valósult meg ebből?
Könyvkötőnek jelentkeztem Magyarországra egy négy éves program keretében, ezt a szakmát szerettem volna kitanulni. Nagyszerűen felkészítettek az európai, a magyar kultúrából, szinte pontosan tudtam, hogy mire számíthatok az ideutazásom után. Egy valamivel azonban nem számoltam – „cseppet” megváltozott a helyzet, amikor megérkeztem, ugyanis a könyvkötő szakmára már nem volt lehetőség és a Dunaújvárosi Vasműbe kerültem öntőforma készítőnek.
Bár Magyarország, az emberek kedvessége, a magyar gasztronómia rögtön elvarázsolt, az öntöde összetörte minden álmomat. Nagyon nehéz volt megszoknom ezt a munkát, illetve a hideg klímát, megsemmisültem a mindennapok nehézségei miatt és a hazautazás gondolata is ott lebegett a szemeim előtt. Az első hetek megrázkódtatásai után gyorsan haladtam a nyelvtanulással, a beilleszkedéssel, nagyszerű programokban vehettem részt és az édesanyám is tiltakozott az ellen, hogy megszakítsam a magyarországi tanulmányaimat.
Milyen kultúrsokkban volt részed Magyarországon?
A legmegdöbbentőbb élményem a disznóvágás volt. Leszúrták, kiengedték a vérét, amit felfogtak, majd ételt készítettek belőle. Felfoghatatlan volt számomra. A disznótoros viszont mindenért kárpótolt, isteni ízeket ismerhettem meg. Az első hóesés csodálatos élmény volt, bár a klímát a mai napig nem szoktam meg (állandóan fázom). A téli, karácsonyi díszítés mindig boldogsággal tölt el, Kubában nem ünneplik a karácsonyt.
Hogy alakult itt a sorsod?
Nagyon barátságosak a magyarok, de addig, amíg nem ismernek, kicsit zárkózottak, a kubaiak rögtön nyitottak. Imádok itt lenni. Tulajdonképpen itt váltam felnőtté, szeretem az országot, az embereket, és hálás vagyok, hogy itt lehetek és befogadtak a magyarok. A második évben szerelmes lettem és férjhez mentem, ezt engedélyeztetni kellett Kubában. A férjem családja rögtön elfogadott, ő építőipari vállalkozóként dolgozott. Én ugyanúgy folytattam a programot (munka és tanulás a Dunaújvárosi Vasműben), csak a férjemmel éltem. A családomból senki nem tudott részt venni az esküvőmön, mivel senki nem kapott útlevelet – ez nagyon nehéz volt számomra. Később a férjem vállalkozásában kezdtem el dolgozni, lakást vettünk, majd építkeztünk. A szerződés lejárta után vissza kellett mennem Kubába, 4-5 hónapig intéztük a papírokat a férjemmel. A házasságomból 1986-ban született meg a lányom, Pamela. Igazi magyar háziasszony lettem, 3 évig otthon voltam. (Kubában csak pár hónapot lehet otthon maradni a gyerekkel, majd bölcsődébe kell adni a gyermeket és vissza kell menni dolgozni.) 1991-ben férjem Németországba ment dolgozni, így Levélre költöztünk. Levélen is nagyon jól éreztem magamat, a mai napig imádom ezt a kis falut. Később Mosonszolnokon dolgoztam, majd Ausztriában kezdtem el dolgozni. 2007-ben elváltam. 2006 nyarán repültem haza Kubába – nagyszerű volt a családdal találkozni, de sajnálattal láttam, hogy az elmúlt 20-25 év egy hatalmas gazdasági mélyrepülés volt. Az épületek tönkrementek, a megszokott európai higiéniához képest az ottani elfogadhatatlan volt számomra (hentesáru hűtetlen pulton, szabadon, kutya, macska a boltokban…). Én két hétig szinte csak gyümölcsöt, zöldséget ettem. A feketepiac virágzik, az alapvető élelmiszereket (rizs, bab, cukor, tojás, minimális hús) jegyre lehet kapni, a boltok árai pedig magasabbak a magyarországi áraknál. Csodálatos volt ismét Kubába visszatérni, de egy idő után haza akartam jönni. Hogy élsz jelenleg? Ausztriában dolgozom személyi asszisztensként, 5 éve egy nagyszerű párra találtam Szabolcs személyében, akivel nagyon jól megértjük egymást. Lányom 31 éves, kis unokám 9 éves. Ha minden igaz, akkor jövő májusban ismét Kubába utazom!
Kinek és miért ajánlod a Monarchia Kávéházat?
Jó pár éve törzsvendégek vagyunk, mindig feltűnik a személyzet között egy-egy új arc, de a minőség és a kedvesség semmit sem változik. Ínyenc vagyok, a Monarchia Kávéház pedig az a hely, ahol az összes kedvencemet egy helyen, hatalmas választékkal találom meg: szálas teák, sütemények, és egyedülálló szendvicsek, fagylalt kelyhek.
Ha tetszett a poszt oszd meg Te is! Köszönöm: K. S.
